IPOLYVARBÓ
"Az
Ipoly partján fekvő, szép kiterjedésű népes magyar község,
amelynek elegendő földje és erdeje van " - így jellemzi a falut
1826-ban Mocsáry Antal.
A
település neve nem sokat változott a történelem során A Hunyadiak
korában Warbok ill. Warbo néven szerepel az oklevelekben. A XIV. század
elején Varbóy Mihály volt a falu birtokosa, akit Károly király
megfosztott javaitól, mivel Csák Mátéhoz pártolt. 1327-ben Szécsényi
Tamás vajda kapta meg a falut. 1416-ban a Kazai Kakas család volt a község
ura. 1461-1486 között a szécsényi uradalomhoz tartozott. 1486-ban Óbudai
Kalmár Péter vette zálogba Gúthi Országh Lászlótól. 1548-ban már
a Lossonczy család birtokolta.
1562-1563-ban
török foglalták el a falut. Ekkor a nógrádi szandzsákhoz
tartozott. A korabeli török kincstári számadáskönyvekben Farkas-
Varbók néven szerepel, Durák török tiszt hűbérbirtokaként A
határban lévő egyik dűlőt Kisvarbónak nevezik. Eredetileg itt terült
el a falu, amelyet a törökök elpusztítottak.
1598-ban
Forgách Zsigmond birtokaként szerepel.
1740-ben
szőlőtermesztéssel is próbálkoztak az itteni lakosok a falu déli részén.
Érdekessége, hogy pincéi nem a hegy alján vannak, hanem a hegy felső
részén, mivel a hegy közepe kősziklás. További érdekesség, hogy
ennek a hegynek a tetején, a kőbányák helyén kővé vált tengeri
csigákat találtak.
1770-ben
Szent-Ivány Ferencz, majd gróf Forgách Zsigmond és Miklós volt a
falu földbirtokosa. A
XIX. század elején Szentiványi Ferenc, Sáros vármegye főispánja,
belső titkos tanácsos, kassai kerületi biztos, későbbi országbíró
földesúrként itt lakott a faluban, sőt itt is halt meg 1823. április
15-én, 93 éves korában. A faluban található mindkét kúriát a
Szentiványi család építette.
A
XX.
század elején
Szabó N. János és gróf Forgách Ferenc örökösei voltak a község
nagyobb birtokosai.
1715-ben
8 magyar és 3 szlovák, 1720-ban 11 magyar
és 8 szlovák háztartásról tudnak az akkori számadási adatok.
1826-ban már szinte teljesen magyar nyelvű lakosokkal rendelkezett. Az
1916-os sematizmus is magyar nyelvűnek tünteti fel a híveket.
IPOLYVARBÓ
EGYHÁZTÖRTÉNETE
Az
esztergomi egyházmegyéhez tartozott egészen addig, míg létre nem jött
a nagyszombati egyházmegye. A plébánia a nógrádi foesperesség, kékkői
esperesi kerületének része volt. Nagyon régi plébánia, már a pápai
tizedszedők számadásaiban is szerepel 1332-ben Pázmány Péter összeírásában
"Felső, Közép- és Alsó-Varbó" néven szerepel. 1713-tól
vannak vezetve a plébániai anyakönyvek. A falu lakosai szinte kivétel
nélkül róm. kat. vallásúak. Templomát a Szentháromság tiszteletére
Szentiványi Ferenc 1789-ben a saját költségén emeltette.
Filiái:
Hugyag, Ipolykér, Őrhalom, Szécsénykovácsi és több puszta (Bikamáj,
Búros, Borház,
Cseres,
Drahy-puszta,
Erdőalatti
puszta,
Gellén -
tanya,
Harsas,
Kéri
puszta. Kisszállások, Koplaló, Livia-major, Mária-major, Pető,
Putri, Rongyos). A templomnak nem volt kegyura ( a századforduló
adatai szerint).
IPOLYVARBÓ
PLÉBÁNOSAI
1332 - 1337 |
Mihály |
1647 |
Csiki András |
1669 |
Gasparovics Mihály |
1673 |
Ignotus |
1674
- 1680 |
Szele Mihály |
1680
- 1689 |
Haraszka Mihály |
1689
- 1700 |
Várady György |
1700
- 1710 |
Boda Mátyás (itt halt meg) |
1710
- 1713 |
Kovács Mihály |
1713
- 1717 |
Pap András, adminisztrátor |
1717
- 1721 |
Bednari István |
1721
- 1723 |
Jámbor János |
1723
- 1728 |
Kékkúti Antal |
1728
- 1748 |
Lanthy István (itt halt meg) |
1748
- 1763 |
Dr. Galló Tamás, esperes
(itt halt meg) |
1763
- 1766 |
Lipthay Béla |
1766
- 1779 |
Végh István |
1779
- 1808 |
Szabó Pál, 1802-től esperes |
1808
- 1832 |
Benkő Tamás. 1818-tól
esperes (itt halt meg) |
1832
- 1853 |
Papp Ferenc, esperes |
1853
- 1872 |
Kopy Gábor |
1872
- 1878 |
Blaskovics Ferenc |
1878
- 1888 |
Moháry Gyula |
1889- |
Birkés Ákos, adminisztrátor |
|
BIBLIOGRÁFIA:
MOCSÁRY
A., Nógrád Vármegyének Esmertetése. Pest, 1826., 1 k., 367-373
o.
CSÁNKI D, Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában.
MTA, Bp., 1890.
BOROVSZKY
S., Nógrád vármegye, Bp., 1911., 56-57 o.
SCHEMATISMUS STRIGONIENSIS, Stngonii, 1916
...más
forrásból...
IPOLYVARBÓ a magyarországi Őrhalommal szemben az Ipoly menti katlan keleti részén, közvetlen a folyó jobb partján fekszik. Szép fekvésű magyar falu - írta róla Geographiai szótárában Fényes Elek. Igaza volt, hiszen a nógrádi táj megannyi jellegzetessége felfedezhető itt. Varbónak egyaránt van rétje, erdeje, szőlője meg szántóföldje. Tengerszint feletti magassága 143 és 268 méter közt váltakozik. Délen, a kanyargó folyó partján füzesek, rétek, lápok és mocsarak; északabbra kisebb
kaptatók, alacsony homokteraszok, majd meredekebb dombok, kopár emelkedők és kis akácosok terülnek el.
A helység
első írásos említése 1327-ből való. A XIV. század elején VARBÓY MÁRTON fia, MIHÁLY tulajdona, akit a király - minthogy CSÁK MÁTÉhoz pártolt - megfosztott jogaitól. A község birtokosai az évszázadok során gyakran váltakoztak. A VARBÓYAK után SZÉCSÉNYI TAMÁS vajda, a Kakas család, majd az óbudai Kalmár Péter a helység ura, őutánuk pedig a LOSONCZYAK és a FORGÁCHOK birtokolják a falut. A török hódoltság idején a nógrádi szandzsákhoz tartozott Varbó. Akkor a község még más helyen, a mai Kisvarbód nevű dűlőben terült el. Azt azonban a török teljesen elpusztította.
A XVIII. század végén az egyik legrégibb múltú és legkiterjedtebb magyar nemesi nemzetség, a SZENTIVÁNYIAK egyik ága telepedett le Varbón, SZENTIVÁNYI FERENC, az egykori főispán, királyi ítélőmester és országbíró teremtette meg példátlan szorgalmával, kitartásával a család ezen ága gazdasági, erkölcsi felemelkedésének lehetőségét. S ahogyan Mocsáry Antal írja: Nevezetessé teszi ezen falut, hogy Szentiványi Ferenc, belső titkos tanácsos (...) itt lakott, akinek ékes, kedves és szép épületekkel körülfoglalt kastélya az Ipoly partján egy kis dombon fekszik.
Praznovszky Mihály tanulmányából (Egy Nógrád megyei köznemes kúriájának leltára) az egykori ősi KASTÉLYról többet is megtudhatunk. Például azt, hogy a kőépület, melyet zsindely fedett, 83 méter hosszú volt. Nyolc bolthajtású szobája, cselédszobája és konyhája volt. Alatta 800 akós pince húzódott. A kastélyt 1945-ben lebontották.
A nagy politikai pályát befutó Szentiványi Ferenc matuzsálemi kort élt meg. 93 évesen vett búcsút a földi világtól Ipolyvarbón 1823-ban, de még életében, 1789-ben megépíttette a falu egytornyos KÉSŐ BAROKK TEMPLOMát.
Ipolyvarbónak 1823-ban már 720 lakosa volt, százötvennel több, mint jelenleg. Ma jellegzetes, a palóc hagyományokat híven őrző kisközség, országos hírű, sőt a határainkon túl is ismert hagyományőrző csoportja van.
A Csemadok alapszervezete 1984-ben Itt vagyunk címmel évkönyvet adott ki. Úgy gondolom, bevezetőjének alábbi sorai meggyőzően vallanak a falubeliek törekvéseiről és erőfeszítéseiről, eredményeiről és munkájuk értelméről: Tevékenységünk nemcsak községünkben ismert, hanem a járásban is rangot jelent, országos, sőt nemzetközi viszonylatban is elismeréssel szólnak eredményeinkről. Munkánk a rosszallók fogyó soraiban, a szándékosan törpítők köreiben is beszédtéma. Jelentünk az emberek számára valamit.
A Nagykürtös! járás félreeső települése ÓVÁR község. Zsély és Ipolykér szomszédságában fekszik, de egyik faluból sem vezet ide országút. Csak északkeletről, Kishalom irányából lehet megközelíteni.
A múlt század közepén 560 lakosa volt, fél évszázad múltán azonban csupán 513 személyről tudósít a statisztika. A létszámcsökkenésnek valószínűleg az volt az oka, hogy az 1858-as nagy tűzvész után többen elköltöztek innen. Akkor az egész falu porrá égett,
TEMPLOMA is csak 1878-ban építették újjá. Lakosságának Létszáma az utóbbi évtizedekben tovább csökken (1980-ban 435 lakosa volt, de ennek már egészen más az oka)
Csáky Károly: Nógrádi tájakon
...más
forrásból...
Ipolyvarbó az 1918-1938-as években az első Csehszlovák köztársasághoz tartozott. Az 1919-es években a magyar Vörös Hadsereg egységei haladtak át rajta harcban a csehszlovák katonákkal. A község akkori birtokosa Szabó János és Dióssy Aladárné.
Az első világháború utáni években Gróf Vikkenburg, majd Szentmiklóssi birtokolták, akik birtokaik jó részét az első köztársaság éveiben eladták a község lakosainak. 1938. november 8-án a község a Szlovákia déli magyar községeivel együtt a Felvidék néven Magyarországhoz lett csatolva. A szovjet felszabadítók alakulatai 1944. december 8-án elérték a Ipež túlsó partján fekvő Őrhalom és Hugyag községeket. Három hétig tartott a németek ellenállása. 1944. december 30-án a hajnali órákban érkeztek községünkbe a felszabadítók első egységei.
1948-ban növekedett lakosainak bizalma a kommunista párt iránt. A párt legtevékenyebb tagjainak Bielik, Andrus J, Kanyó I-nak kemény harcot kellett vívni a demokraták itt maradt képviselőivel.
1949 októberében 50 ha területen 29 taggal alakult meg földműves szövetkezetünk. 1950 októberében és novemberében az iskolában magyar nyelvű tanítás kezdődött.
1957. június 16-án községünk lakossága elkezdte az útépítést. 1959. április 30-án a délutáni órákban futott be az első autóbusz ("koda" és "Karosa") községünkbe.
Községünkben 1961. szeptember 1-én teljesen szervezett alapfokú kilencéves iskola alakult 7 tanerővel. 1963. november 28-án önkiszolgáló élelmiszerüzlet nyílt.
Községünk a haladás útjára lépett. Lakosai sokat tevékenykedtek azon, hogy a falut minél szebbé építsék. A falu mai állapota nagyban eltér a régitől. Érről tanúskodik a sok új emeletes ház, nagy üzletünk és iskolánk és még sok más. Községünk lakossága hozzájárul tevékenységével szocialista hazánk szebbé, jobbá és továbbfejlődéséhez.
Részlet a Falukrónika lapjaiból...
Írta Gonda Valéria született Belá
|